Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


The winds of change- A változás szele♥^^

 Egy különös múlttal rendelkező lány... bőven kijutott neki a szenvedésből.

De... minden megváltozik!

,, Most már te is közénk tartozol!"

Összetartás...

,, Mi nem csak egy banda vagyunk, mi egy család vagyunk!"

Csalódás...

,Hogy tehetted?!

Ellenségeskedés...

,, Itt az emos királylány!"

Ha felkeltettem az érdeklődésedet olvasd el!

Itt a borító a storyhoz mait rajzoltam:
rajzom.jpg
 
 
1.fejezet
Költözés, de hova?
 
A felkelő nap sugarai mindig gyönyörű színekbe burkolja Yokohama utcáit. Sziasztok, a nevem Kasai Ai. Hosszú sötétlila hajam van, mely jobb oldalt rálóg a szememre és vörös szemeim vannak, emiatt az emberek mindig azt kérdezgetik, hogy ez kontaklencse. Ezen kívül teljesen átlagos lány vagyok csak egy a sok közül.  Én így vélekedem magamról, de édesanyám szerint ez nem így van, mert nagy tehetségem van az alkotáshoz. Pedig egyszerűen csak ez az egyetlen dolog van, amiben kimutathatom az érzéseimet. Senki nem ért meg és így legalább kiadhatom magamból a bánatot, a dühöt, az örömöt vagy mindenféle érzelmet. 
 
Pont így, pont most veled szeretnék lenni…
 
Csörög a telefonom ezért kénytelenkedve fölállok és előveszem a táskámból:
- Háló tessék Kasai Ai!
- Szerbusz, kincsem! Kérlek, gyere haza nem szeretem ha ilyen korán kint mászkálsz az utcán!
- Bocs tudom, hogy nem szereted, de ilyenkor lehet csak napfelkeltét festeni!
- Festeni itthonról is tudsz! A teraszról!
- Ja, csak kár hogy pont nyugat felé néz!
- Mindegy gyere haza most rögtön!
-Deee…
- Kasai Ai ne kelljen még egyszer mondanom! - ordít a telefonba anyám.
- Kasai Aris te pedig ne kezelj dedósnak! - üvöltöm, majd lecsapom a telefont. Anyám mindig fel tud húzni. De egyébként egy kedves nő. Hosszú ezüsthajú és szürke szemű vidám természetű nő. Apám Kasai Okito róla csak annyit hogy tőle örököltem a vörös szememet. Nem szeretek róla vagy vele beszélni. Tönkre tette anyát, de szerencsére már lelkileg és testileg is teljesen felépült. Azután pedig elváltak. Én anyuhoz kerültem.
 
Ősz közepe felé járunk és ehhez képest elég meleg van. Ezért is van rajtam egy fekete pántnélküli felső, aminek felül a mellrészénél lila szegély található maga a fölső hosszított így egy térdfölé érő sötétlila cicanacit vettem fel hozzá. Ehhez pedig a fekete Con verse – met választottam. Az összhatás kedvéért és azért h ne kelljen a festékes cuccokat cipelnem egy fekete oldaltáskát választottam, amin egy fehér halálfej díszelgett.
 
Szépen elpakoltam a festőfüzetemet és a temperakészletet majd az ecseteket és indultam is haza. Nem voltam messze a lakásunktól. Szerencsére csak 2 utcányira van tőlünk a Park.  Lassan sétálok, még élvezni akarom a hajnali szellő lágy simogatását. Olyan jól esik, mintha a testem átjárná a testem valamilyen kellemes érzés. Kiértem a park nyugtató csöndességéből és a házunk felé vettem az irányt. Átkelek, zebrán majd sétálok tovább, és elérem a főtér utcáját. A főtér. Hát a hatalmas szökőkútjáról igen híres. A deszkások általában itt szoktak lógni. Nem értem miért olyan nagy szám.
De szerintem nem is fogom. Régen bandázó típus voltam de azóta megvagyok egyedül.  Mikor felemelem a fejem látom, hogy haza is értem. 
A házunk nem nagy épp akkora hogy én és anyu elférünk benne. Az egész ház kívülről narancssárga. A teraszom (ami az utcára néz) nagyon szép volt fekete kőlapokkal kirakott vörös mahagóni korlátos. Kinn van 2 szintén vörös szék és ugyanolyanszínű asztal. Kinyitom a kaput és besétálok. A ház előkertje nagyon szép volt, a házfalán golgotavirág fut végig, vörös rózsák és bazsarózsák a sziklakert tetején, kardvirág a kerítés mellet, kockásliliomok és más egyéb növények. Általában le szoktam jönni és festegetek, ha nincs más dolgom. Végigsétálok, a macskaköves belsőúton majd kinyitom az ajtót. 
 
Leveszem a cipőm és ledobom a táskám. A konyhába veszem az irányt mivel elmaradt a reggeli kávém. Szóval nagy szerencsémre már anyu lefőzte nekem így csak bele kell borítanom a kedvenc fekete bögrémbe, de nem sokat csak az aljára egy keveset majd felöntöm tejjel és teszek hozzá három kanál cukrot. Fogom, a bögrém kimegyek, az előszobába felkapom a táskám és felrohanok a szobámba. A szobámban az uralkodó szín a fekete és a sötétlila. Fekete bolyhos szőnyeg a padlón, fekete fal sötétlila díszcsíkkal a plafon szintén fekete a bútorokkal együtt. Az ágyam teljes egészében lila. Ez az egyetlen hely a házban, ami sötétszínekben pompázik, mivel anyu utálja a feketét. Így teljesen más az ízlésünk. Ledobom az ágyra a táskám és kimegyek az erkélyre. Imádok itt ülni, innen szoktam naplementét nézni és festeni. Kortyolok egyet a kávémból és máris érzem a hatását. Kicsit megélénkülök, mire elfogyasztom. Kínkeservesen fölkelek helyemről és lesétálok a konyhába ahol anyu fogad.
- Szia, látom már kávéztál is.
- Aham… köszi hogy lefőzted nekem.
- Nincs mit. Jut, eszembe valami nagyon fontosat kell elmondanom.
- Bepasiztál?
- Nem dehogy. Csak elköltözünk.
- Jah oks meg… hogy mi van? Azt hiszem rosszul hallottam!? 
- Igen jól hallottad. Elköltözünk.
- Miért? Hova? Mikor?
- Azért mert. Kyotoba és holnap szóval állj neki összepakolni a ruháidat.
- És a bútoraim?
- Holnap jönnek a költöztetők és bepakolják.
- Én nem akarok elköltözni!
- De elköltözünk! - zárta le a témát anyám.
Felrohanok a szobámba és előrántom a bőröndöm az ágy alól és mérgemben elkezdem beledobálni a ruháimat. Ilyen nincs, miért mindig engem ver a sors? Először apával, aztán Leilával. Igen jól hallottátok Leilával. Régen ő volt a legjobbarátnőm de átvágott és a legféltettebb titkaimat kitálalta Brytaninak az osztály cicababájának. Na, mindegy inkább pakoljunk. De várjunk csak Kyoto… Kyoto 356km van tőlünk. Jaj, 6órás út remek akkor a váltáskámba be kell pakolnom pár könyvet, telót, fényképezőgépet, üdítőt és valami kaját. De nem akarom ezt az egészet. Nem akarok elköltözni.
 
itt egy kép Ai-ról:
base_01_by_akatsukixshihana.png      Ő lenne^^
 
 
 
2.fejezet
Új otthon és Remény
Csörr……
Az ébresztőórámra kelek, ami 7 órára van beállítva. Remek eljött a költözés napja. Kikelek az ágyból és odasétálok az íróasztalom székéhez. Felveszem a tegnap kikészített ruhám, ami egy  fekete rövidnadrágból állt és egy hátul csíkokban kivagdalt sötétvörös pólóból fekete halálfejes állt. De mivel nem volt teljes a kép ezért a rövidnacihoz felvettem egy vörös övet amiről oldalt sötétlila láncok lógtak le. A lábamra felhúztam fekete Con versemet és így már majdnem indulásra kész voltam. Bementem a fürdőmbe és bedugtam a hajvasalóm. Amíg az melegszik bepakolom a tagyóba a rajzcuccomat, amit tegnap este hagytam elő. Kész is vagyok irány hajat vasalni.
- Ai!- hallom anyám hangját a nappaliból.
- Igen anya?
- Megjöttem a költöztetők!
- Anyu még hajat vasalok!
- Rendben addig elpakoltatom velük a nappalis bútorokat! Te meg készülj el és az ágyneműdet rakd bele egy üres dobozba!
- Oksam!
Rendben akkor varázsoljunk emberi külsőt! Lassan kezdtem el vasalni először a hajam felsőbb tincseit amik rövidebbek majd a hajam alját. Körülbelül 10 perc múlva kész is lettem. Leraktam a hajvasalót hadd hűljön ki. Addig átmentem a szobámba és megcsináltam, amire anya kért elraktam az ágyneműm a dobozba és ráírtam hogy mi van benne. Szinte minden dobozon ott von, hogy mit pakoltam bele. Így könnyebb lesz majd kipakolászni.
                                                                                     *
Már legalább öt és félórája utazhatunk. Anyu vezet én pedig az anyósülésen ülök és bömböltetem Skillet-től a Monster-t. Ez az egyik kedvenc számom. Mi közbe hallgatom a zenét rajzolgatok is, hát nem mondom elég furcsa rajz kerekedett a rózsaszálból. De nem is baj szerintem így is szép lett.  A rózsaszál keresztül szúr egy szívet amit alul és fölül közrefog egy régi szakadozott szalag. Semmi szín mielőtt úgy képzelnétek el csak a grafitos körvonalak és az árnyékolás. 
Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy anyu a vállam böködi, kiveszem a fülemből a fülhallgatót és már hallom is anyum csilingelő hangját.
- Kicsim már körülbelül 10 perce szólongatlak.- dorgál meg.
- Ne haragudj. Kicsit hangosan hallgattam a zenét.
- Az nem kifejezés, még én is hallottam, ahogy az a pasas üvöltözik.
- Nem üvöltözik, hanem énekel, és nem pasas hanem Skillet.
- Jó. Amúgy 5 perc és ott vagyunk.
- Jupíí…..- tettem örömömet mogorván majd visszateszem a fülhallgatót a fülembe.
Istenem nem tudom mit kell úgy odalenni ettől a költözés dologtól, szerintem egyáltalán nem jó hogy elköltözünk. Nem fogom tudni, hogy merre van a suli…bár ha belegondolok ez nem is olyan nagy probléma. Hihi….Érzem, hogy a kocsi lassul minden bizonnyal megérkeztünk ,,álmaink lakásához”.
Kinyitom a kocsiajtót és kiszállok. Anyu odamegy, a költözetőkhöz majd együtt besétálnak. A ház halványbarna alul díszkővel kirakott és emeletes. Remélem, van erkélye.  Mert ha nincs, nem fogok tudni hol naplementét és felkeltét festeni. Na, mindegy.  Besétálok a kapun és szemem elé csodálatos festői látvány tárul csavartszélű liliom van az udvarba. Előkapom a fényképezőm és lefotózom, hogy majd később le tudjam rajzolni. Bemegyek a lakásba és odamegyek anyumhoz.
- Anyu melyik lesz az én szobám?- kérdezem, meg ami engem izgat.
- Az emeleten balra a második ajtó.
- Kösz, egyelőre a szobámba és nem a pokolba készülök.
- Hm….?
- Mindegy hagyjuk.
Azzal otthagyom anyut és fölrohanok az emeletre, balra a második ajtó. Nagy levegőt veszek, mielőtt kinyitnám hátha olyan lesz, mint ahova becsapott egy szivárvány. 1…2…3…és nézzük. Lassan kimérten rárakom, a kilincsre a kezem majd kinyitom az ajtót. 
Hirtelen csalódnom kellet mivel a szoba teljes egészébe fekete volt. FEKETE!!! 
- Köszi köszi kösziiiiiiiii!- üvöltöm le anyunak. 
- Nincs mit. - hallom anyu válaszát
Másfélóra múlva már minden ki volt pakolva. A bútoraimat felhozták és lerakták oda ahova mondtam. A szobám teljesen olyan, mint ahogy előzőleg Yokohamában volt.  A konyha is hasonló kivéve azt hogy most narancssárgák a falai nem fehérek. A nappali totálisan más volt. Fehér parketta rajta vörös szőnyeg. A Vajszínű plafonba apró csillagszerű lámpák voltak felszerelve. A falak felső része halványsárga az alsó része pedig halványnarancs színű. Ezt a két színt egy vörös görögmintás díszcsík választja el. A fekete 6 személyes bőrkanapé a konyhának háttal volt a két 4személyes kanapé pedig a falaknak háttal áll. Ennek a fél kőrnek a közepén egy fehér üveges dohányzóasztal állt mögötte pedig a nagyképernyős plazmaTv.  
- Kicsim!- szólít meg gyengéden édesanyám.
- Hm…??
- Van egy meglepetésem a számodra.
- Mi?- na jó sikerült kicsikarnia belőlem azt hogy izgulok. Vajon mit kapok?
- Kint vár a hátsókertbe. De mielőtt kimennénk. Holnap iskola. Már beírattalak. - jelenti be kuncogva.
- Oké menjünk!- kezdem el húzni nevetve. NEVETVE! Jézusom ilyen is rég volt már.
Mikor kiérek, először a medencét veszem szemügyre. Majd mögé pillantok és meglátok egy kutyust a fűbe játszani.
- Uram isten! Egy kutya! Hogy mióta szeretnék egyet!- ujjongok boldogan. De jó érzés boldognak lenni. Talán kijavítanám a parkba tett megjegyzésem. Van, aki megért, mégpedig az édesanyám. Eddig nem vettem észre, de most hogy itt állunk arra is rájöttem hogy miért költöztünk el. Azért hogy új életet kezdjünk. 
- Na, hogy fogod hívni?- kérdezi mosolyogva anyu.
- Reménynek.
- Szép név Remény. Amúgy ő egy Golden retriever.
- Aranyos. - a kutya szőre teljes egészében aranysárga. Olyan aranyos, ahogy ott játszik a fűbe.
Mielőtt elindulhattam volna újdonsült kutyusom felé anyu egy nyakörvet ad a kezembe, ami fekete.
- Köszi, még egyszer. – puszilom arcon majd anyut otthagyva futok Reményhez.
Mikor melléérek, lassan kinyújtom felé a kezem és megsimogatom, mire hátrafordul (mivel háttal van nekem) és rám néz azokkal a gyönyörű nagy barna szemeivel.  Remény… azt hiszem illik rá ez a név, reményt ad nekem abban, hogy új életet kezdjek.
 
Remény:golden_retriever_puppy.jpg
 
3.fejezet
Suli és új barát
Csörrrr……….
Már megint az ébresztőre kelek fel.  Lenyomom, és a gardróbomhoz sétálok és kinyitom. Mit vegyek fel?! Nézzük, mondjuk kék és fekete. Hmm… tökéletes lesz. Na, akkor…. tengerkék és fekete skótkockás miniszoknya és hozzá….fekete ing... és feltűröm az ujját tökéletes….és ehhez kiegészítők. Na, nézzük miből élünk. Fekete négyzet alakú kék szegecsekkel kirakott öv a szoknyához. ugyanilyen szegecses karkötő a balkezemre, jobb kezemre vékony fekete és kék fémkarikák legalább 10 darab, nyaklánc….a kék koponyás tökéletesen megfelel és már csak a fülbevaló. Becsukom a gardróbot és az éjjeliszekrényemhez sétálok, majd előveszek belőle egy téglalap alakú dobozt. Ebben tartom a fülbevalóimat. Kiteszem az ágyra, kinyitom és előkotrom belőle a kék koponyás fülbevalót, amit a nyaklánchoz kaptam még anyutól. Berakom a fülcsit, elrakom a dobozt és felkapom a táskámat. Szerencsére tegnap megjöttek a könyvek és küldtek hozzá órarendet is. Így tudom, hogy ma osztályfőnökivel kezdünk.  Lesétálok az emeletről, ledobom a táskám az ajtóba majd besétálok a konyhába.
- Jó reggelt. - köszönt anyu boldogan.
- Hogy hogy ilyen korán fenn vagy? –kérdezem.
- Állásinterjúra megyek a kórházba. – jelenti be vidáman. Anyunak orvosi végzetsége van és a Yokohamai kórházba dolgozott gyerekorvosként.
- Remélem, megkapod az állást.
- Hát én is bízom benne. – mosolyog –Elvigyelek a suliba?
- Nem köszi. Inkább gyalog mennék.
- Rendben, de vigyázz magadra.
- Mint mindig. –köszönök, el majd a bejárati ajtóhoz megyek és felveszem a tegnap itt hagyott fekete Con versemet és a vállamra veszem a táskám. Már mennék ki az ajtón, amikor eszembe jut, hogy el kell köszönnöm reménytől is. Ezért visszasétálok a konyhába és kimegyek a hátsó ajtón. A medence utáni részen van egy hosszúkás sziklakert, ami végigfut a kerten ezzel levágva egy darabot. Mivel a sziklakert után megemelkedik a talaj jó 1 méterrel ezért egy falépcső van középen. Szépen felsétálok rajta és már meg is pillantom reményt. Egy másfél méter magas kerítéssel le van, neki választva egy kis rész ahol elfér, a kutyaól plusz még egy nagyobb rész ahol futkározhat.
- Szíja Remény! 
- Wau-wau-wau! –üdvözöl farkcsóválva a kis kedvencem.
- Nekem most suliba kell mennem, de délután, lemegyünk a parkba sétálni!
- Wau-wau-wau!
- Ezt igennek veszem. De sietek, mert nem szeretnék elkésni. Puszi. – és odanyújtom a kerítéshez az arcom mire Remény megnyalja az arcom. Nagyon okos egy jószág.
Megvolt a búcsúzkodás így elindultam a suli fele, anyu tegnap este elmagyarázta, hogy merre kell mennem.  Kisétáltam az utcára majd egyenes végig ezen lefele, utána jobbra az első elágazásnál.  Ahogy az utcába sétálok meg is pillantom a sulit a Kyotoi High Scoolt. Szerencsére van művészeti szakja így oda fogok mostantól járni. Megállok a kapu előtt, nagy levegő és besétálok. Az igazgatóiba kell mennem először. Na, jó nagy mázlimra ki van táblázva, hogy merre van. Felkullogok az első emeletre majd végig a folyosón a leágazásnál jobbra utána a folyosóvégén baloldalt az uccsó ajtó. halkan bekopogok, majd egy hang szól hogy mehetek. Belépve egy nőt pillantottam meg az asztal mögött. Hosszú szőke haja és barna szeme van. Zöld ujjatlant visel és minden bizonnyal farmernadrágot.
- Jó napot! Kasai Ai vagyok! Tegnap költöztünk ide. Édesanyám előre beíratott.
- Á szerbusz! Én Tsunade vagyok az iskola igazgatója. Isten hozott nálunk. Emlékszem anyukádra. Te vagy az a lány, aki művészeti szakra fog járni.
- Igen.
- Rendben. Shizune! – kiált ki mire egy rövid feketehajú feketeszemű nő lépett be az oldalsó ajtón. 
- Igen Tsunade?
- Kísérje Ait az osztályába. 9. b-be.
- Rendben. Kérlek, gyere utánam.
- Megyek. Viszontlátásra Tsunade-sama. 
Arra mentünk amerről jöttem, de a lépcső előtti teremnél megálltunk. Shizune-sensei bement és azt mondta, hogy várjam,  meg amíg nem szólít. Eltelt 2 perc mikor a nevemet hallom. Kinyitom az ajtót és besétálok. Mire Shizune elsétál mellettem és kimegy.
- Szerbusz! Kakashi vagyok az új osztályfőnököd. – köszönt egy ezüsthajú férfi aki egy inget és egy fekete nadrágot valamint egy fekete cipőt visel. – Kérlek, fordulj szembe az osztállyal és mutatkozz be honnan jöttél, kedvenc sportod satöbbi. – úgy csináltam ahogy mondta szembe fordultam az osztállyal és kezdtem is a bemutatkozást.
- Szasztok! A nevem Kasai Ai. Yokohamából költöztünk ide tegnap. A kedvenc sportom a gördeszkázás, kedvenc színem a fekete és más sötét színek és főként rockot hallgatok. Ennyi. –fejezem be mondandómat.
- Remek. Van kérdés? – erre a mondatra legalább 5 kéz lendül a magasba. – Rendben Naruto mutatkozz be és kérdezz! – ezután felállt egy szőke hajú kékszemű fiú, akin narancssárga izomtrikó és slampos kék rapper nadrág van.
- Szíja a nevem Uzumaki Naruto! A kérdésem pedig az, hogy milyen kontaklencsét használsz, hogy vörös a szemed? – na, ötös lottóm lett volna, hogy valaki megkérdezi.
- Semmilyet ilyen a természetes színe.
- Azta! - Lepődik meg majd leül.
- Következő Ino. – egy szőke kékszemű csaj áll fel, aki már messziről kurvásan néz ki. Rózsaszín toppot visel, ami alig ér rá a köldökére, ehhez pedig szintén pink miniszoknya.
- Na, szóval...- kezdi fülsértő hangján- a nevem Yamanaka Ino. Szóval rólad messziről süt hogy emos vagy tehát akkor megmutatod nekem a tűszúrásaidat? – na jó erre aztán végkép nem számítottam.
- Ino ezt azért nem kéne…- szól rá egy barna hajú fiú, akinek az arcán két piros háromszög van.
- Kiba de ha egyszer emos….- nem tudja befejezni, mert Kakashi-sensei szúrósan ránéz.
- Ino ülj le a helyedre, te pedig ülj le az utolsó sorba a rózsaszín hajú lány mellé. 
- Rendben. –azzal hátrasétálok a két padsor között. 
Ledobom a táskám a pad mellé előveszem a tolltartóm és a rajzfüzetem. Úgyis osztályfőnöki van, minek figyeljek. Elkezdek firkálgatni mire egy levél, érkezik hozzám padtársnőmtől. 
,,Ne is figyelj Inora! Sztem egyáltalán nem nézel ki emosan. Amúgy Sakura Haruno vagyok.” 
Elővettem egy tollat és már írtam is a választ:
,,Nagyon szépen köszönöm. Ai” Oldalra csúsztattam a papírt, Sakura már olvasta is majd válaszolt és visszacsúsztatta.
,, Nincs mit. Amúgy ebbe az osztályba Egyedül Temari (barnás szőke, fekete szemű), Gaara (a vörös hajú kékszemű) és Kankuro (barna haj sötétbarna szem) normálisak. A többiek mind elkényeztettet ficsúrok és kurvák. Sakura.”
,,Oksa észben tartom. Ai” 
,,Szünetbe bemutatlak nekik. Meg még pár jó arcnak. Oksa? Sakura”
,, Rendben. Köszi. Ai”
,,Amúgy mit rajzolsz? Sakura”
,,Csak firkálgatok. Ai”
,, Te a művészeti szak melyik részére fogsz délutánonként járni? Sakura”
,,Rajz szak és szerdánként. Te? Ai”
,, Én zene szak csütörtök. Sakura” Megszólalt a kicsengetés.
- Rendben vége az órának mehettek. –koppintot le minket Kakashi-sensei fölállok és elpakolom a cuccom majd a vállamra veszem a táskám. Odafordulok Sakurához aki időközbe mellém állt.
- Na mehetünk? –kérdezi hatalmas mosollyal az arcán.
- Természetesen. –mosolygok vissza rá.
Kisétáltunk az osztályból és elmentünk Inoék mellet. Lesétáltunk az udvarra majd a suli focipályájához. A pálya mellet egy padon ott ült kilenc fiú és egy lány plusz Temari, Kankuro, és Gaara.  Odasétáltunk és megálltunk a pad előtt.
- Skacok ő itt Kasai Ai! Tegnap költöztek ide ő is délutáni rajzszakos.
- Az cool! Na és milyen szakon? –kérdezi egy szőke hajú kékszemű fiú akinek a fufruja baloldalt rálóg a szemére. Fehér alapon fekete halálfejes pólót viselt hozzá fekete csőszárú farmert melyen ott díszelegtek a fekete, fehér négyzet alakú szegecsek.
- Rajz szak.
- Akkor együtt fogunk járni! Amúgy Iwakagure Deidara vagyok! – nyújt nekem kezet, amit boldogan el is fogadok. – Bemutatom a többieket. A kékhajú fiú Hoshigami Kisame.
- Csáó! –mosolyog rám Kisame, jesszusom, ennek a gyereknek olyan a mosolya mintha egy cápa mosolya lenne.
- Ő Uciha Itachi. –mutat egy fekete hajú fekete szemű fiúra Dei.
- Hello!
- Én Konan vagyok örvendek! –mosolyog rám a kékhajú kékszemű lány.
- Pein. –int nekem a narancssárga hajú fiú.
- Sasori. –nyújt nekem kezet a vörös srác.
- Tobi, a jófijú. –röhög a képembe egy maszkos gyerek.
- Hidan. – ezüsthajú fiú.
- Zetsu. – a zöldhajú fiú int nekem én pedig visszaintek neki.
- Kakuzu. –a barnahajú fijú kezet fog velem.
- Üdv mindenkinek.
- Amúgy mi vagyunk az Akatsuki. 
- Hm….szóval ti egy bandát alkottok?!
- Nem egy bandát…….hanem egy családot. –jelenti ki boldogan Konan mire a többiek helyeslően bólogatnak. – Tudod minket a többiek kiközösítettek még régen és ez hozott össze minket a kötelék ami köztünk van mindennél erősebb.
- Igen mi egy család vagyunk…..és most már te is közénk tartozol. –mosolyog rám Sasori. Elfogott a mérhetetlen öröm és szememből elkezdtek folyni az örömkönnyek. ez volt az a pillanat amikor előtört belőlem a régóta magamba folytott sírás, de nem bánatomba sírtam, hanem örömömbe. Végre vannak barátaim, elfogadnak így ahogy vagyok és nem közösítenek ki és nem vetnek meg. 
- Nagyölelés! –kiáltotta el magát Deidara mire mindenki körém állt és átölelt. 5 percig álltunk így mikor megszólal a jelző kínkeservesen elengedjük egy mást, felkapjuk a táskáinkat és rohanunk be, mindenki a következő óra helyszínére.
 
 4. fejezet
Fürdés a Parkba
Miután a skacok bemutatkoztak, megöleltek utána volt még 5 órám. Biosz, matek,2 rajz aztán egy ének. Sakurát felszólították, hogy énekeljen valamit ő pedig elénekelte a The grenmától a Pont így-et. Nagyon szép hangja van. A 2 rajz közötti szünetbe megbeszéltük, hogy megvárjuk a többieket és lemegyünk a parkba. Most Sakurával itt ülünk a suli kerítésének támaszkodva és várjuk a srácokat. Meghalljuk a hetedik óra végét jelző kicsengetést és már állunk is fel. Odasétáltunk a suli kapujához, pont akkor, amikor a többiek jönnek ki.
- Na, akkor mehetünk?- kérdezi Kisame.
- Aham….csak haza kell mennem mielőtt, megyünk. –jelentem be mivel reggel megígértem Reménynek, hogy leviszem a parkba. 
- Miért? –lepődik meg Konan.
- Le kell vinnem, sétálni a kutyusomat, és a parkba megyünk, szal hozom őt is. Meg átöltözök valami kényelmes cuccba.
- Rendicsek, akkor haza kísérünk, aztán onnan megyünk a parkba. –veti fel Itachi.
- Nekem megfelel. –sóhajtok. –Akkor indulás utánam. –Invitálom magam után a kis csapatot.
Szépen lassan sétálunk, hazáig majd mikor megérkezünk, előkotrom a kulcsom, amit tegnap este kaptam meg és kinyitom a kertkaput. Én megyek elől utánam Sakura és Konan utánuk meg a fiúk sorba. Hm… Temariék érdekes módon nem jöttek mindegy majd megkérdem Sakut hogy miért. Levettem a cipőmet mire a többiek is, besétáltam a nappaliba ledobtam a kanapéra a táskám majd átmegyek a konyhába valami hűsítőért. Kinyitom a hűtőt és előveszek 5 doboz Fantát és 8 doboz Coca Colát remélem elég lesz. Átviszem a nappaliba és közlöm, hogy igyanak, én addig felmegyek öltözni. A válaszuk meg se várva felrohanok, a szobámba kinyitom a gardróbot és tudom is hogy mit veszek fel.  Csak a szoknyámat szándékozom lecserélni a világoskék rövidnadrágomra. Leveszem a szoknyát és bedobom a szennyes tartóba, felveszem a rövidnadrágom és előkotrom a pórázt. Igen azt is kaptam tegnap. Na, még egyszer végignéztem magam a tükörbe és örömmel jelentem ki, hogy tökéletes vagyok így.  Lemegyek a többiekhez és meglepődve veszem észre, hogy csak a csajok és Kisame ittak egy-egy Colát. 
- Hátramegyek Reményért és mehetünk is.
- Én, hátrakísérlek meg akarom nézni a hátsókertet. –jelenti ki Zetsu, hát igen, amit róla meg tudtam az az, hogy nagyon szereti a növényeket.
- Oké gyere.- invitálom magam után átsétálok a konyhába majd ki a hátsó ajtón nyomomba Zetsuval. 
- Nagyon szép kertetek van!- ámuldozik a zöldhajú.
- Köszi! Gyere, Remény hátul van. –azzal megindulok kutyusomhoz. Örömmel veszem észre, hogy majd kiugrik a bőréből. Rácsatolom a pórázt és magam mellet vezetve bemegyünk a házba. Átadom a pórázt Zetsunak és megkérem, hogy fogja meg egy picit. Átmegyek, a nappaliba fölkapom, a táskám mire a többiek feltápászkodnak és mennek cipőt húzni, én is felveszem, a cipőm majd visszaveszem Reményt, hogy Zetsu is fel tudja venni a cipőjét.
- De ari kutyusod van! – jön hozzánk közelebb Sakura mire drága házi kedvencem felugrik rá.
- Jaj, Remény összekoszítod Sakut! –szólok rá nevető hangon a négylábúra.
- Engem nem zavar. –mosolyog a rózsaszín hajú. Ezek után elindultunk a Parkba. Sajnos én nem tudom, hogy merre kell menni, de most legalább tudni, fogom.
- Ai! –szólít meg Pein. 
- Hm…?
- Nagyon elgondolkodtál. Valami baj van? – kérdezi mosolyogva. –Nekünk elmondhatod, ha tudunk, segítünk. –muszáj volt mosolyognom. Végre úgy érzem, hogy otthon vagyok. Barátok között, akik mellettem állnak.
- Ha még mindig Ino reggeli beszólásán rágódsz, akkor azon felesleges. Ne törődj vele, ő mindenkivel. –mosolyog rám Saku. 
- Mié? Mi volt reggel? –lepődik meg Hidan.
- Csak megjegyezte nekem, hogy messziről süt rólam, hogy emos vagyok és megkért, hogy mutassam meg neki a tűszúrásaimat. –mondom szomorkásan.
- A kurva anyját! Hogy a picsába mer ilyet mondani az a szuka?! –káromkodik Hidan, mire Pein szemöldöke az egekbe szökik. Hihi mi lesz itt.
- Hidaaaaaan! –üvölti a narancs vészjóslóan.
- Hopszika! –nevet az ezüsthajú, és elkezd futni mire Pein megiramodik utána.
- Ezek mindig ezt csinálják?- kérdezem röhögve.
- Általában. Hidan káromkodik mire Pein elkezdi kergetni és ezt csinálják, 10 percig aztán mind a ketten kifulladnak. Megállnak és Pein ad Hidannak egy tockost. – fejti ki Konan.
- Jah, aztán erre Hidan megint káromkodik és kap mégegyett. – egészíti Sasori.
- Hihii…….- röhögünk Sakuval.
- Wau-wau-wau! –ugat Remény.
- Megjöttünk! –mutat előre Pein, mivel időközbe utolérte Hidant és le is kevert neki egyet.
- Menjünk a törzshelyünkre!!! –rohan előre Kakuzu, jézusom ez is tud gyerekes lenni?!
Besétálunk végig az úton, el a szökőkút mellet majd egy sziklafal előtt megállunk. Zetsu körülnéz majd egy részen ahol valamilyen indák lógtak le elhúzza azokat és mindenki sorba bemegy. Mikor kiérünk a kőfolyosóról még a lélegzetem is eláll. Egy kis vízesés van velünk szembe alatta egy tó. Mindenfelé színes virágok, pillangók és a madarak lágy dallamát lehet hallani. Leveszem Reményről a pórázt és elengedem had futkozzon, én leülök egy fűzfatövébe és előveszem a táskámból a rajzcuccomat majd elkezdek rajzolni.
- Na, tetszik? – telepszik le mellém Itachi. 
- Igen nagyon. egy kicsit elmennél előlem, nem tudom lerajzolni a vízesést. –kérem meg Itát.
- Jah persze. Bocs. – azzal átül mellém és ő is a fatörzsnek támasztja a hátát. lassan elkezdem felvázolni az alapokat miközben, nézem, ahogy a többiek hülyülnek. Dei a táskájából előkapott egy frízbizik és most ő, Konan, Saku, Sasori, Kakuzu és Tobi azzal játszanak. Zetsu a virágokat csodálja, Pein pedig Reménnyel játszik, Hidan és Kisame pedig 1-1 doboz sört iszik. Igazán jó kis társaság, jó a hangulat, viccesek, és képesek mindenből viccet csinálni. Már 20perce rajzolhatok, amikor hallok egy hatalmas csobbanást, odakapom a fejem, ahogy mindenki és meglepődve vesszünk észre, hogy remény belelökte Hidant a vízbe. 
- Hogy az a büdös ménykü üssön a gazdádba. – na jó mi van. Lerakom a cuccom odarohanok és kihívom a vízben játszó kutyulimat a partra. Megsémizem, majd Hidanra nézek és kezet nyújtok neki amit örömmel el is fogad. Mikor fel akarom segíteni, beránt maga mellé a vízbe. 
- Hidaaaan!Miért?! –kérdezem röhögve.
- Ezt kapod, amiért a kutyád belelökött a vízbe. –mosolyog rám vissza. Feltápászkodok mire Hidan is én meg gondolok egyet és az ezüsthajú már megint a vízbe üldögél. 
- Ne mááá! Pedig má kínkeservesen felálltam. –sóhajtozik durcisan.
- Ezt kapod, amiért azt mondtad, hogy üssön belém a ménykü! –nyújtom ki rá a nyelvem. A többiek a földön fetrengve röhögtek rajtunk.  Én is elmosolyodom, felsegítem Hidant, kezet fogunk, ami a fegyverszünetet jelenti. Kikászálódunk a partra, végignézek magamon és pirulva veszem tudomásul, hogy a felsőm teljesen a testemhez tapad. Magam elé rakom a kezeimet. Egy puha meleg anyagot érzek a vállamon, hátrafordulok és látom, hogy Itachi az eddig derekára kötött pulóvere pihen a vállamon.
- Vedd fel, mert mindenki téged bámul! –súgja, a fülembe mire végigfut a testemen egy kellemes bizsergés.
- Köszönöm! –fordulok hátra és egy puszit nyomok az arcára mire derekam köré fonja a karjait. Így állunk egy 2 percig, amikor megszólal valakinek a telója. Kisame odaszól nekem, hogy az én táskámból jön a hang. Odafutok, előkapom a telóm, ami fekete érintőképernyős, és a hátulján koponyás minta van kirakva apró kristályokból.  Megnézem, hogy ki keres, a kijelzőn anya neve szerepel. Vajon mit szeretne?
 
Itt van egy kép a történethez:
Ezer köszönet érte: Clau-nak aki megszerkesztette.!
 
couple_base_by_plushiegirl.png
 
 
 
5. fejezet
A csók
 
- Szija anyu! Mit szeretnél? – kérdezem.
- Hogy, hogy nem vagy itthon? Merre vagy? –hallom anyu aggodalmaskodó hangját.
- Néhány új haverommal lejöttünk a parkba, lehoztam Reményt is. –újságolom neki boldogan.
- De hisz ez remek. Szívesen megismerném őket. Mit szolnál, ha mondjuk, pénteken itt aludnának. Úgyis est-műszakom lesz. – nevet.
- Megkaptad az állást?! EZ fantasztikus! Gratulálok! – ujjongok neki a telefonba.
- Köszönöm. A bulira visszatérve, na, akkor?
- Oksa akkor péntekre szervezek egy ottalvósbulit. Nagyon jó ötleteid vannak. 
- Köszi! Majd gyere haza 6-ra, mert gondolom még nem tanultál. 
- Hát nem. Oksa akkor, 6-kor otthon vagyok. Puszi, szija. –lerakom a telefont és hátrafordulok (mivel a táskám a fatövébe volt) és szembe találom magam 11 kérdően néző szempárral.
- Anyum volt az. Csak megkérdezte, hogy hol vagyok. Jah meg megengedte, hogy pénteken ott aludjatok, ha akartok. –mosolygok rájuk. Körém ülnek, majd egymásra néznek és bólogatnak.
- Mi az? –kérdezem döbbenten.
- Nekünk jó a péntek. Akkor, ha nem zavarunk ott alszunk. – nevet rám Pein.
- Dehogy zavartok! Szerintetek akkor meghívnálak titeket magamhoz?!
- Nem. –jön az egyszerű válasz Konantől.
- Na, látjátok!- mosolygok. Megnézem hány óra (16:17), elrakom, a telefonom majd kiülök a napra.
- Hé mi lenne ha felelsz vagy Merszeznénk? –kérdi röhögve Tobi. 
- Nem is olyan rossz ötlet. –mosolyog Kisame.
- Tobi kezd!!- beszél magáról E./3. személybe az említett.
- Oksa! Üljünk le körbe! Gyere Ai!- hív Sasori. Tobitól kezdve jobbra ilyen sorba ülünk: Tobi, Konan, Pein, Dei, Kisame, Sasori, én, Ita, Zetsu, Kakuzu, Sakura és végül a maszkos másik oldalán Hidan.
- Akkor Deidara-senpai, Felelsz vagy Mersz?
- Felelek!
- Smároltál már fiúval? – teszi fel a nem meglepően hülye kérdését Tobi. 
- Nem. Őőő…..Hidan, Felelsz vagy Mersz?
- Merek, ha má te gyáva vagy! –röhög az ezüsthajú.
- Vedd le a fölsőd és táncolj úgy, mint egy chippendél fiú! – úr isten.
- Tőlem!- azzal leveszi a fekete halálfejes fehér felsőjét és elkezdi lehúzni a sliccét miközben a feje fölött, pörgeti a pólófát.
- jól van elég lesz!- kiáltjuk szinte teljesen egyszerre Konannel.
- Pedig már kezdtem belejönni!- durcizik Hidan.
- Ne pufogj, hanem kérdezz. –nyújtom ki rá a nyelvem.
- Hú télleg rajtad még bosszút kell állnom! Mindegy majd legközelebb, most megúszod. Szal Itachi Felelsz vagy Mersz? 
- Merek.
- Csók Ai. Remélem, nem kell kifejtenem.- röhög perverz mosollyal Hidan. Na, jó megölöm! Megölöm-meg-ö-löm!  
Oldalra fordítom a fejem, hogy Itachi szemébe tudjak nézni. de bár ne tettem volna, magával ragadott az a gyönyörű fekete szempár. Arra ocsúdok fel, hogy Itachi már felém hajol, mire becsukom a szemem. A következő pillanatban már magamon érzem a leheletét és arcomon a kezét. Minden csak egy pillanat alatt történt. Lágyan hozzáérintette ajkait az enyémhez majd el is emeli. Elhajol tőlem, szorosan mellém telepszik és jobb kezével átkarolja a derekamat és az ölébe húz. Semmit se tudtam ellene tenni mivel lényegesen gyengébb vagyok nála. 
- Pein! Felelsz vagy Mersz?
- Merek.
- Csók Konannel. –már csak ezt hallom, mert utána leragad a szemem és átlépek az álmok birodalmába.
                                                                       
                                                                                                   *
 
-      Ai! –simogatja valaki lágyan az arcomat. Lassan nyitom ki vörös rubintjaimat, amit először látok az egy gyönyörű sötét szempár. Nem más a tulajdonosa, mint Itachi. Észreveszem, hogy még mindig az ölében ülök.
-     Ne haragudj, hogy az öledbe aludtam! –kelnék föl mire Itachi visszaránt.
-     Nem haragszom! Amúgy a többiek már elmentek haza. – mondja gyengéden.
-     Jaj, hány óra?- kérdezem rémülten.
-     17:41. 
-    Haza kell érnem 6-ra különben anyám, kinyír. –ijedek meg.
-    Hazakísérlek! –jelenti ki Ita és egy puszit nyom az arcomra.
-    Amúgy kérdezni akarok valamit!- vajon mit szeretne?
-    Kérdezz csak nyugodtan!- mosolygok rá.
-    Hát….- vakargatja zavartan a tarkóját-volt az a csók, és remélem nem haragszol.
-    Nem haragszom, hiszen ez csak egy játék volt. –mosolygok rá.
-    Igen csak egy játék. – mosolyog vissza szomorúan.
-    Valami baj van? –kérdezem némi aggodalommal a hangomban.
-    Nem, minden a legnagyobb rendben.
Ezek után összeszedem a cuccomat, felkapom a vállamra a táskám, felcsatolom a pórázt Reményre és elindulunk Itachival hazafele. Csendben haladunk csak a madarak csicsergését hallhatjuk. Érdekes módon ez nem az a nyomasztó csend, ami néha engem szokott körbejárni, hanem ez olyan jóleső csend. Jólesik, hogy itt vagyok Itachival, nem izgat semmi más, csak ő és én, na meg persze drága kutyusom. Mosolygok. Ezen a napom annyit nevettem, mint az elmúl 2 évben összesen. Mintha végre otthonra találtam volna. Úgy érzem, hogy megtaláltam azt a helyet ahol végre boldog lehetek.
 
 
                                                                                6. fejezet
                                                                                 Sötét árny
Lassan nyitom ki vérvörös szemeimet és az első, amit megpillantok az Itachi ahogy mellettem szuszog. 
Mi is történt tegnap? Á megvan mikor Itachi hazakísért elkezdett szakadni az eső mintha dézsából öntenék. Anya azt mondta, hogy ilyen esőbe mégse engedheti haza ezért elővett még egy garnitúra ágyneműt és felvitette velem a szobámba. Mivel nincs vendégszoba, a vendégágy pedig valamelyik dobozba van ezért Itachi mellettem aludt a franciaágyamon. 
- Itachi, kelj, suliba kell menni!  – simogatom, az arcát mire kinyitja mélykék, szinte már fekete szemeit. Lassan felül, ásít egyet, nyújtózkodik, felém fordul, átkarol és ad egy puszit az arcomra.
- Jó reggelt angyalka. – szólít meg lágyan a fekete.
- Mióta vagyok angyalka? – teszem fel a kérdést pajkos mosollyal az arcomon.
- Amióta tegnap megengedted, hogy itt aludjak. – mosolyodik el ő is.
- Na, keljünk fel. – pattanok ki az ágyból. Odasétálok a teraszajtóhoz, kinyitom és kisétálok. Azta nagyon lehűlt a levegő, úgy tűnik, hogy ma nem rövidnaciba megyek suliba. Gyorsan berohanok a szobába, becsukom az ajtót, majd odaslisszolok a gardróbhoz. Már ki is találtam, hogy mit veszek fel! Előhalászom a sötétkék, farmer csőnacim, utána a pink övemet, hozzá pink röviduljú aminek az elején egy tök cuki emos Hello Kitty szerepel feketével.  Előkotortam a pink Con versemet, amit letettem az ajtóba. Odasétáltam az éjjeliszekrényemhez elővettem a fülbevalós dobozomat majd elkezdtem benne kotorászni. Meg is találtam a tökéletes fülcsit. Pink az egész és japánul az szerepel rajta, hogy Love. Intettem az ágyamon ülő Itachinak hogy öltözzön csak, mert én a fürdőszobát veszem igénybe. Azzal már benn si voltam. Becsuktam az ajtót, felöltözködtem, végignézek magamon. Hm … úgy tűnik, hogy ma nem kell hajat vasalnom. Jelentem ki boldogan. Akkor ez is letudva. Halk kopogásra leszek figyelmes, biztos Itachi. Odasétálok az ajtóhoz, kinyitom és … bingo. Na, ki áll az ajtóba? Hát Itachi!
- Mehetünk? – kéredzi mosolyogva.
- Persze am a pulcsid majd holnap visszaadom csak még vizes egy kicsit.
- Oké. De ugye tudod, hogy a többiek majd keverni fognak?-teszi fel a lényeges kérdést. Hát igen Hidan biztos valami perverzséggel fog előjönni. Lesétálunk, felvesszük a cipőnket és indulunk is. Lassan sétálunk majd Itachi átkarolja a derekam és szólásra nyitja a száját.
- Gyere…
- Hova?
- Mi suli előtt mindig a parkba gyülekezünk. –mosolyog.
- Oksa.
- Am de előtte lenne egy kérdésem?
- Hm…jah igen persze kérdezz csak.
- Hát izé…-vakargatja szabad kezével tarkóját.
- Ai!Itachi! – halljuk Sasori hangját bal oldalunkról.
- Szija Sasori! –köszönök az említettnek.
- A legjobbkor…- savanyodik el Ita. Vajon mit akarhatott mondani. Mindegy majd megkérdezem később. Ezek után csendben haladunk a park felé. A parkba beérve a szokásos úton megyünk végig a kőfolyosón ki a tisztásra. A többiek már mind jelenvoltak. 
- Reggelt skacok.! –kiabál oda nekünk Hidan. Visszaintek neki és elfoglalom szokásos helyem a fa alatt. ahogy végig nézek, a társaságon megakad a szemem Dein aki cigizik. Ledobom a cuccom és odafutok hozzá.
- Dei adj egy szálat nekem is léccy!- kérem meg. Hát igen kb. fél éve nem szívtam el egy szálat se. De most megkívántam.
- Nem is tudtam, hogy dohányzol? –kérdezi meglepődve a szöszi.
- Dohányoztam fél éve csak leszoktam. –magyarázom el a helyzetet.
- Akkor minek akarsz visszaszokni? –kérdi. Ez télleg szőke.
- Nem akarok visszaszokni csak adj egy szálat!-vetem be a kiskutyaszemeket.
- Jól van te…-nem tudja befejezni a  mozdulatot se a mondatot, mert egy erős kéz kikapja a kezéből a cigit. Ahogy ránézek, a kéz tulajdonosára rögtön szembe találom magam Itachival.
- Ne rontsd el szegény Ait! – mondja Ita.
- Nem ront el csak szívni akartam egy szálat. 
- Már pedig nem fogsz! –na mi van megakarja nekem mondani hogy mit tegyek?! Nem az apám!
- Itachi nem vagy az apám! Mi baj lenne, ha szívnék egy szálat?! Ha?
- Hát tudod én nem szeretnék cigis leheletű csajjal smárolni!- erre a kijelentésére mindenki rákapja a fejét.
- Mi vaan? –teszem fel az eget rengetően fontos kérdést.
- Ajj…- bosszankodik -Bocs vedd, úgy hogy nem szóltam, nesze itt a cigid Dei-azzal odadobja a szöszinek a cigis dobozt.
- Te jó ég skacok elkésünk!-üvölt oda nekünk Saku. Jaj basszus télleg suli! Több se kellet nekünk felkaptuk a tagyónkat és hanyatt homlok rohantunk a suliba. Szerencsére éppen beértünk.
 
Órák után:
 
- Fúú reggel éppen beértünk. –mosolyogtam Konanra. A többieknek ma dolguk volt szóval megbeszéltük, hogy ketten elmegyünk a plázába. 
- Aham… de legalább meg volt a reggeli testedzés.
- Azt meghiszem. –nevettem rá. Hirtelen megcsörrent a telefon a zsebembe. Hm…ismeretlen szám. 
- Hálló tessék Kasai Ai beszél.
- Jó napot kisasszony sajnálattal értesítjük, hogy édesanyja autóbalesetet szenvedett. –beszél a vonal túlsó végén egy férfi.
- Elnézést de ki maga?
- Ne haragudjon Frank doktor vagyok. Az Osakai kórházból. –megfagytam, megremegett a kezem és a szemem kikerekedett, még levegőt venni is elfelejtettem.
- Azonnal odamegyek! Viszhall! –lenyomtam a telefont és közöltem KOnannal hogy mi történt. Megértően biccentett, elköszöntünk és rohantam a kórház fele, szerencsére Konan elmagyarázta merre kell menni. Lélekszakadva futottam amikor beleütköztem egy ismerős alakba. Hát ki volt? Itachi…
- Ai hova rohansz ennyire? –kérdezte.
- Anyám autóba lesetett szenvedett előbb hívtak. A kórházba kell mennem ne haragudj! – futottam tovább mikor egy erős kéz bilincsként fonta magát a csuklómra.
- Elviszlek! Gyere az autóm az út túloldalán van!-megfogta a kezem és választ nem várva maga után húzott. Mikor megláttam a kocsit a szám is tátva maradt. Egy fekete Audi. Kinyitotta majd beszáltam az anyósülésre és a kórház felé vettük az irányt. Nem akarom, hogy anyám meghaljon. Nem akarom elveszíteni!
 
Itt van néhány kép:
z.jpg
10548.jpg
 
 
captionit1130704151d30.jpg