Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


~ A vámpírcseresznyevirág ~

The Vampire Cherry Blossom
(kilencedik fejezetig írta: Ereni-chan, folytatta: Michiyo)
 
1. fejezet
 
A kezdet
 
A nevem Haruno Sakura. 15 éves vagyok. Japán legnagyobb városában, Tokióban élek. Rózsaszín hajam van, és zöld szemem. A szüleim a Haruno cég elnökei. Mindenki azt gondolhatná, hogy egy teljesen átlagos, gazdag liba vagyok, mert az is voltam. Egészen addig, míg teljesen meg nem változott az életem. És, hogy mi volt ez a változás? Ezt fogom most elmondani:
 
Egy átlagos nap kezdődött. A szüleim ma korán reggel elmentek egy üzleti útra, engem pedig otthon hagytak a talpnyalókkal. Mindig ez van, ha a nincsenek itthon. Az évek során már megszoktam, hogy soha sincsenek velem. Ma is a cselédek keltettek:
 
- Haruno kisasszony – hallottam egyikük hangját.
 
Nem válaszoltam semmit, csak a fejemre húztam a takarót.
 
- Kisasszony, ideje készülődni, hogy időben beérjen az iskolába! – próbálkozott tovább a cselédlány.
 
Megint nem méltattam válaszra. Ekkor léptek hangjára lettem figyelmes. Füleltem. Hallottam, ahogy egyre közelednek. Majd az illető megállt az ágyam mellett. Éreztem a tekintetét magamon.
 
- Oh, Hatake-sama – hajoltak meg a cselédek.
 
- Hagyják csak, majd én felkeltem a kisasszonyt. Addig készítsék elő a reggeliét! – mondta a férfi mély, de mégis kellemes hangján.
 
- Igenis Hatake-sama! – mondták a cselédek, majd kitáncoltak a szobából.
 
Csak ketten maradtunk. A fehér hajú leült az ágyam szélére, és gyengéden rázogatni kezdett.
 
- Sakura, kelj fel, iskolába kell menned! – mondta.
 
- Nem érdekel, hagyj békén! – förmedtem rá a takaró alól.
 
- Oké, akkor mától fogva egy héten keresztül 19 órára pontosan itthon kell lenned. – hangzott el az ítélet felettem.
 
- MI?! – ültem fel az ágyban – Neked a mániád, hogy állandóan engem zsarolgass? – kérdeztem mérgesen.
 
- Ha másképp nem megy, akkor kénytelen vagyok ezt alkalmazni. Nem zsarolnálak, ha egyszer e nélkül is tudnád a dolgod. – mondta Kakashi nyugodtan.
 
- Én tudom a dolgom. Te vagy az, aki nem tudja! A testőri munkába mióta tartozik bele a gyereknevelés? – kérdeztem szemrehányóan.
 
- Ezt már megbeszéltük! Ha a szüleid nincsenek itthon, akkor én vagyok a főnök, tehát én mondom meg, mit tehetsz és mit nem. – mondta még mindig teljesen nyugodtan.
 
- Chh… nem érdekel. Az meg még úgyse, hogy mit beszéltél meg az őseimmel. Én a magam ura vagyok. Azt teszek, amit akarok. És te nem parancsolsz nekem! – mondtam, majd visszafeküdtem az ágyba.
 
Kakashi egy darabig csak állt és nézett. Végül így szólt:
 
- Hát jó, te kényszeríttettél rá! - azzal csak úgy felkapott az ágyból, és elkezdett kifelé vinni a szobából.
 
- Hé, tegyél már le! – kapálóztam.
 
- Majd ha már az ebédlőben leszünk. – válaszolt.
 
Mivel nem nagyon tudtam mit tenni, meg kellett várnom, míg az ebédlőbe érünk. Az ebédlőről elég annyit tudni, hogy egy hatalmas asztal van a közepén, milliónyi székkel, felette pedig egy nagy kristálycsillár lóg. Mikor beértünk, Kakashi letett az egyik székre. A reggelimet a cselédek már előre kikészítették, ahogyan azt ő kérte.
 
- Jó étvágyat kisasszony! – pukedliztek, majd kimentek az ebédlőből.
 
- Aha, tényleg nagyon jó… - morogtam, majd elkezdtem enni.
 
Kakashi a falnak támaszkodva állt. Mintha valamin nagyon gondolkodott volna.
 
- Mi van, te nem eszel? – kérdeztem flegmán.
 
Nem mintha nagyon érdekelt volna, mit csinál...
 
- Már reggeliztem. – mondta a fehér hajú maga elé meredve.
 
- Oké… - vontam vállat.
 
Az evéssel elég gyorsan végeztem. Mehettem öltözni. Az öltözéshez is külön öltözőszobám volt. Meglepő mi? A cselédek már ott vártak. Az agyamra ment, hogy akárhova mentem, ők mindig ott voltak. De végül is mindegy… Úgyis azt veszek fel, amit akarok. Ma kivételesen rossz nap köszöntött ránk, tehát elhatároztam, hogy talpig feketébe öltözök. Mi is ez a rossz nap? Hát az évnyitó. Minden egészséges gyerek tudja, hogy az év legförtelmesebb napja az évnyitó, és a legcsodálatosabb napja az évzáró. Azt a napot akár ünnepelni is lehetne. Az utóbbit meg gyászolni. Ha úgy vesszük, én most pont azt teszem… Már ki is választottam a fekete együttest.
 
- Sakura kisasszony, úgy gondolom, nem tesz jó benyomást az emberekre azzal, ha ilyen sötét ruhába öltözik fel, ráadásul egy ilyen jeles napon. – állt elém az egyik cseléd.
 
Jeles? Tényleg ezt a jelzőt merte használni az évnyitó fogalmára? Most igazán feldühített.
 
- Shina drága, mióta is dolgozol te nálunk? – kérdeztem sötét tekintettel.
 
- Még csak 1 hete kezdtem, kisasszony… - ült ki az ijedség a fiatal lány arcára.
 
- Jó! És meddig szeretnél még itt dolgozni? – a tekintetem egyre fagyosabbá vált.
 
- Öhh… hát… én… - dadogott ijedten.
 
Nem volt kedvem megvárni, amíg kinyögi a választ.
 
- Ha nem akarod, hogy a következő napokat hazacuccolással kelljen töltened, akkor ajánlom, hogy csak ne gondolgass semmit! – kiabáltam neki mérgesen.
 
És el is értem a kívánt hatást. A lány beleremegett minden szavamba.
 
- Én… én… - dadogta szinte már könnyes szemekkel – Elnézését kérem kisasszony… Nem akartam…
 
- Nem kell a rizsa! – vágtam a szavába – A lényeget már elmondtam. Ahhoz tartsd magad! – intettem le.
 
A cselédlány csak rémülten bólogatott. Mint minden kezdő… akik nem ismernek engem. És ez az ő nagy balszerencséjük.
 
- Készen vagy már Sakura? – kiabált be a szobába Kakashi – Vagy talán már felöltözni sem vagy hajlandó? Ha már ebben is segítenem kellene, az elég kínos lenne…
 
- Álmodozz csak perverz könyvmániás! – kiabáltam ki, majd villámgyorsan magamra kapkodtam a kiválasztott ruhákat.
 
Most nem hagytam, hogy a cselédek a hajammal vacakoljanak. Csak simán hátraengedtem egy gyors fésülés után, majd már az ajtóban álltam Kakashi előtt. A férfi figyelmesen végigmért.
 
- Mit gyászolsz? – tette fel végül a teljesen logikus kérdést.
 
- Azt, hogy megszülettél… - morogtam oda neki. A maszkos erre semmit se válaszolt, csak rám vigyorgott. Elsőszámú dolog, amit utálok benne. Pedig abból elég sok van, higgyétek el.
 
- És mi van az iskolai egyenruháddal? Nem azt kéne felvenni egy ilyen alkalmakra? – kérdezte Kakashi, miután kinyitotta az értem érkező fekete limuzin ajtaját.
 
- Nem. És ha azt is kéne, akkor sem venném fel. – válaszoltam, majd beültem az autóba.
 
- Hát jó, te tudod. – hagyta rám Kakashi, majd ő is beült a sofőr mellé, és elindultunk az iskolába.
 
Évnyitó… mért kellett eljönnie? Olyan jól megvoltam a sok hülye nélkül… de sajnos semmi sem tart örökké. El kellett jönnie a 9. osztályos évnyitómnak is. És úgy látszik nem csak én, hanem az idő is gyászol miatta. Őszhöz képest egészen szürke ez a reggel. Csak essünk túl ezen az ünnepségen.
 
Gondoltam, és a fejemet kezembe támasztva kifelé kezdtem bámulni a kocsi ablakán.
 
Vajon jönnek új diákok? Bár mire is gondolok… a mai világban már kinek lenne pénze Tokió legdrágább gimnáziumába íratni a gyerekét…? Valószínűleg nem túl sok embernek…
 
Vagyis csak én szerettem volna, hogy így legyen… de a sors most mást tartogatott nekem.
 
Az ég egyre jobban beborult. Lassan már nem volt kétséges, hogy esni fog. Elmélyedve bámultam az eget, és az égig érő felhőkarcolók rengetegét. Most igazán örültem, hogy nem ezekben a betonkolosszusokban lakom. Vihar idején nem lehet valami kellemes.
 
Ahogy ezen gondolkodtam, észre sem vettem, hogy Kakashi szólongat:
 
- Sakura? Mikorra is kell érted menni?
 
- Mi? – eszméltem fel gondolataimból.
 
- Azt kérdeztem, hány órakor lesz vége az évnyitónak! – ismételte meg a férfi acélidegekkel.
 
- Ja. Nemtom’. – válaszoltam.
 
- Egy ilyen ünnepség nem lehet több 1-2 óránál. Utána órarendosztás meg a többi. Szóval legkésőbb fél 5-kor vége kell, hogy legyen. – gondolkodott hangosan a fehérhajú.
 
- Nem. Fél 7-kor lesz vége. – jelentettem ki.
 
Bár igaza volt. De más terveim voltak arra az időre.
 
- Mi? Az meg, hogy lehet? – nézett hátra a maszkos.
 
Sejtettem, hogy nem fogja ilyen könnyen bevenni.
 
- Onnan, hogy az igazgatónő kijelentette, hogy az előző évi bizonyítványok miatt a tanulóknak előadásokat fognak tartani. – hazudtam.
 
Már két nappal ezelőtt kigondoltam ezt a magyarázatot. Ha belegondolok, még talán jogos is lenne… az előző évi bizonyítványok tényleg elég pocsékok lettek.
 
- Rendben. – fordult előre – Akkor 7-re érted jövök egy limuzinnal.
 
Mindig az a francos limuzin! Istenem, csak egyszer mondaná azt, hogy ma gyalog megyünk haza! Vagy metróval… bánom is én, csak ne a porszagú limuzinnal.
 
Bár ez már mellékes. A tervem sikerült. És ezzel a jövőm is véglegesen beigazolódott.
 
Ebben a pillanatban megérkeztünk az iskola parkolójába. Gyorsan kiugrottam a kocsiból, még mielőtt a limuzin sofőr kinyithatta volna nekem az ajtót. El akartam már szabadulni Kakashitól. Mivel a sofőr látta, hogy már nem kell kinyitnia az ajtót visszaült a kocsiba, és kiállt a parkolóból. Én addig felsétáltam a járdára, és onnan vártam, hogy elmenjenek.
 
- Ne feledd! 7 óra! – kiáltotta még a kocsiból Kakashi.
 
Majd elhajtottak. Végre! Szabadság! Most már fellélegezhettem. Az iskola előtti toronyóra pont ekkor érte el a 2-est, és nagyot kondult. Az évnyitó nemsokára elkezdődik.
 
Azzal az iskola felé vettem az irányt.
 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.